Vlagyimir Oszecskin, az orosz titkosszolgálat (FSZB) egykori tisztje a CNN-nek beszélt arról, hogy több egykori kollégájának is segített már elmenekülni Oroszországból.
Mint mondta, ő maga 2015-ben menekült el és kért menedékjogot Franciaországban. Azóta azon dolgozik, hogy
egykori kollégáinak segítsen külföldre szökni, és állítása szerint legalább egyszer megpróbálták meggyilkolni.
Oszecskin arról is beszámolt, hogy az ukrajnai háború kezdete óta számos ügynöknek és magas rangú katonatisztnek segített elmenekülni Oroszországból.
Állítása szerint egy volt miniszternek is segítséget nyújtott. Elmondta, hogy ő segített annak a Wagner-parancsnoknak is, aki néhány napja szökött át Norvégiába.
Az orosz-ukrán konfliktus eddig kis túlzással a leselejtezésre váró eszközökkel vívták. Most egy új periódusba lépünk, amikor már a high-tech eszközök kerülnek előtérbe. Ha Ukrajna hozzájut a legújabb harckocsikhoz, akkor a háborúban a tankcsaták kerülhetnek középpontba; nem olyan léptékben mint a II. világháború legnagyobb tankcsatái, de érzékelhető változást jöhet a stratégiában és a háborús hétköznapokban.
***
Nyitókép: FADEL SENNA / AFP